Egy új japán kutatás szerint a rostokban – különösen az oldható rostokban – gazdag táplálkozás csökkenti az időskori demencia kockázatát.

A legújabb tanulmányok szerint a magány agy- és szív- és érrendszeri megbetegedéseket okoz és erősen növeli a demencia kockázatát is.

A krónikus székrekedés kezelése nehéz, mivel a folyamatos hashajtó­szedés megszokáshoz vezet, a drasztikus hashajtás megviseli a beteget, hypokalaemiát okozhat súlyos szívritmuszavarral. Fontos, hogy az étrend laxatív, rostdús legyen, és enyhébb székletlazító készítményekkel kell ele­inte próbálkozni: ilyenek a laktulóz, útifűmaghéj, macrogol, laxatív kúpok, egyéb rosttartalmú laxatív készítmények. Ha erősebb hashajtók alkalma­zására van szükség, fontos figyelembe venni a gyógyszerkölcsönhatásokat és a lehetséges mellékhatásokat is.

Az FDA 2019. szeptember 12-én székrekedéssel járó irritábilis bél szindróma (IBS-C) kezelésére engedélyezte az Ibsrela (tenapanor) nevű tablettát.

A magas rosttartalmú táplálék diabetesben és magas vérnyomásban csökkenti a kardiovaszkuláris kockázatot.

Az immunterápia hatásfokának növelése alapvető fontosságú. A bél mikrobiommal foglalkozó egyik vizsgálat azt jelezte, hogy a bélbaktériumok száma és diverzitása igen jelentős mértékben hozzájárul a terápia eredményességéhez.

Az Egyesült Államokban végzett nagy megfigyeléses vizsgálat eredményei szerint a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása csökkenti a hepatocelluláris carcinoma kialakulásának kockázatát.

A divertikulózisról kialakított és a szakmai köztudatban elterjedt számos dogma – így a rostszegény étrend meghatározó szerepe a patogenezisben, az antibiotikumok hatásossága a különböző klinikai formákban, a klasszi­kus diagnosztika, a műtéti eljárások indikációja, módja – megdőlni látszik. A betegség felosztása, terminológiája, kórisméje, kezelése mindezek kö­vetkeztében átalakulóban van.

A székrekedést két fő típusra különíthetjük el az októl függően, az „organikus” és a „funkcionális” obstipációra. 

A szigorú glikémiás kontrollnak elsősorban a mikroangiopátiás, de kisebb részben a makroangiopátiás szövődmények megelőzése szempontjából van jelentősége 2-es típusú diabéteszben. A cél tehát a minél jobb glikémiás kontroll elérése a lehető legkevesebb hipoglikémiás epizód és egyéb mellékhatás árán.
Diabetes, Metabolic Syndrome and Obesity Targets and Therapy, 2013. április